Irodalom
Olvasószoba:
Hamvas Béla: Karnevál
“A valódi történetben mozdulatlan helynek lenni nem szabad, mint ahogy a valódi világban sincs mozdulatlan hely. Ezt már Arkhimédesz tudta, amikor azt mondta: mutass nekem egy szilárd pontot, és ennél fogva a világot sarkából kiemelem. Arkhimédesz már tudta azt, amit kétezer évvel később Einstein nagy hűhóval fölfedezett. A történet (világ) éppen az, hogy szilárd pont benne nincs. Mindnyájan benne vagyunk (a pácban), és szüntelenül mozgunk. Ezért a világ (történet) reális. Ezért okkult. Meghatározhatatlan. Ezért nem lehet sarkából kiemelni. Ezért stabil.”
—————————————————————————————
Jeles András: Büntetőszázad
(részletek)
Nézd – szólok magamhoz bizonyos önuralommal -, ne értsd félre, ez csak egy hely, ahonnan kinézhetsz azokra a terekre – tudsz követni? – ahol az igazi élet zajlik, ahová valami tréfa vagy tévedés folytán neked nem sikerült időben megérkezned. (szünet)…Érted?
*
Ha emberek közé megyek, látom, hogy úgy néznek rám, mint jelentéstevők, akik felismerték, hogy én vagyok az, akit alkalmas helyen és pillanatban meg kell hogy említsenek halk, víz alá süllyesztő hangon.
*
„…Valami okból felásták Gogol sírját, és Gogol nem volt a koporsóban.”
(Sosztakovics)
Miért mire számítottak?!
Hogy Gogol benne van?
Tudatlan népség!
*
Néz a kutya, néz, én simogatom, ő néz.
Úgy látom, érti a dolgot.
De, könyörgöm, mit ért?!
*
RÁDIÓRIPORT
Egy nárcisztikus, önkielégítő papagájról, a beszámoló szerint az állat minden vízszintes (sic!) tükörrel szemben lázba jön, ezen kívül gazdája közelségében is rendkívül heves nemi izgalmat produkál, - ami általában önkielégítéssé (?!) fokozódik.
*
NAGYVÁROS
A kisgyerek sebesült karját nyalogatva siet valahová. Dühösen beszél maga mellé, mintha valaki lenne ott vele. Sírdogál, mégis teljesen egyedül van.
*
Az az emberre emlékeztető kis képződmény, az a lánygyerek, aki már ott született, a táborban – betömték a száját és a padló alá tuszkolták a többiek, valahányszor ellenőrzés jött - , mit gondolt ő az életről, hogy mi ez?!
Első kép: örök sötét.
Második kép: nagy fény, iszonyat.
Harmadik kép: örök sötét.
(Úgy látszik, nem múlik el. Az is most van, örökké történik.)
*
A magányról olyan szégyenlősen beszélünk – hebegve és hülyén a jó modortól, mintha valami csak minket vagy keveseket érintő disznóságról volna szó, - úgyhogy ezeket a megnyilatkozásokat így is kell fogadni: udvariasan, rettenthetetlenül mosolyogva, mint a „Gyere, mesélj!” rovat nőorvosa a Kiskegyed című magazinban a hüvelyváladékkal kapcsolatos gondokat.”
*
KISLÁNY
„…Majd úgy köszönök el a tengertől, hogy a víz alá megyek, és ott beszélek neki, közben a számban mozgatom a nyelvemet.” (?)
*
A hideg lomtárban a fűrészt majdnem egy lepkére akasztottam – a nagy, görbe szögek között, a falon dermedezett ő is.
*
LEVÉL
„Jó, hogy nem vagy itt, édes néném, tésis, bőrnadrágba, veres fénybe, füstbe, aranyas klipcc nem libeg likas füledbe, kedvesem! És tám rossz mikrofont raparálsz? Nem, nem reparálsz kicsi köröm-putzolóval, tűsarkon té-s tova billegve nem suttogod: „mikrofonpróba, miazisten zug, ha ideállok szélre, nem zug, már szétvet az ideg” – örvendek, édes néném, hogy nem borúsz ki, végén a melódiának, mondván: „ugyis feldobom a patkóm, érzem”, iszen itrt se vagy, édes néném, tehát csak nem mondol ilyent!
*
Valóban: az intelligencia – szembefordul a taóval, olyasmi, mint a veszettség, a veszett róka például szelíd lesz, mintegy kizökken.
